Hont Szuszi

Több mint tíz éve lépett be az életembe a jóga, és bár először csak egyfajta mozgásként tekintettem rá, idővel sokkal többet adott. Ma már egy olyan eszköz számomra, amely segít visszatalálni magamhoz – elcsendesülni, megérkezni a jelenbe, és egyensúlyt teremteni a mindennapok forgatagában.
Óráimon a tudatos jelenlét a középpontban áll: figyeljük a légzésünket és a testünk érzeteit, miközben kellemesen átmozgatjuk minden porcikánkat. Hatha jógaóráimon a ráhangolódástól a légzőgyakorlatokon és ászanákon át a relaxációig kísérlek végig, mindig az adott nap energiájához igazítva az órát. Fontos számomra, hogy mindenki a saját tempójában, a saját határai tiszteletben tartásával fejlődhessen, ezért az óráimat úgy építem fel, hogy azok biztonságos és támogató teret nyújtsanak.
A jóga mellett főállásban a HR világában dolgozom, a tanulás és fejlődés területén. Mindig is fontos volt számomra az emberek jól-léte, fejlődése és belső erőforrásainak támogatása – ezt a szemléletet viszem tovább a jógaóráimon is. Olyan gyakorlásra törekszem, amely segít ellensúlyozni a sok ülőmunka és rohanó hétköznap hatásait, hogy újra kapcsolódhassunk a testünkhöz, átmozgathassuk és feltölthessük azt, és megtaláljuk vele a mindennapi egyensúlyt.
Novembert követően, a kismama és posztnatális jóga oktatása is részévé válik az utamnak – novembertől ezzel is bővítem a tudásomat, hogy még több életszakaszban tudjam támogatni az embereket a gyakorlásban.
A jóga oktatását azért választottam hivatásomnak, mert hiszem, hogy a gyakorlás nem csak testünk átmozgatása, hanem lehetőség arra is, hogy mélyebben kapcsolódjunk önmagunkhoz, megérkezzünk a jelen pillanatba, és feltöltődjünk testileg-lelkileg.
Kezdőként vagy újrakezdőként is, ha szeretnél egy kicsit lelassulni, újra kapcsolatba kerülni a testeddel, vagy egyszerűen csak jól átmozgatni magad egy hosszú nap után, akkor Téged is sok szeretettel várlak egy biztonságos, elfogadó térben!
Szuszi
